• 10:34, 2013. december 18., szerda
3.rész: Barátkozás ezerrel
Miután Shoichi és Spanner meglátogattak, a bíztatására nekiálltam az osztály többi tagjával is barátkozni. Rengeteg versenyt, csapatjátékot vállaltam, sőt még a suli ösztöndíjára is pályáztam, bár nem volt rá túl sok esélyem.Minden péntek első órája osztályfőnöki volt, így a mai napon is. Néhányan otthon voltak és lázasan készülődtek a ma esti gálára, amit az iskola szervez a megnyitásának 50. évfordulója alkalmából. Néhányakat beszerveztek a ruhatárba dolgozni és mivel az estit sokan lemondták, így olyan tanulókat kerestek, akik közel laknak a bérelt színháztól, vagy tudnak értük jönni.
- Az alsó ruhatárba szeretnék öt embert, aki segít. - fordult felénk a tanár, mire Xanxus jelentkezett.
- Mi így öten. - mutatott a mellette ülő társaira.
- Rendben van. A felső ruhatárba szeretnék négy embert. Oda úgyis kevesebben mennek.
- Én mégis ráérek. - tettem a magasba a kezem, a tanár bólintott.
- Akkor én is megyek! - kiabált be Yamamoto.
- Én is a közelben lakom. - emelte fel a kezét Tsuna is.
- Ha a Juudaime megy, akkor ott a helye a jobbkezének is! - pattant fel Gokudera.
A tanár felírta egy lapra, majd folytatta a következő információkat az idei évről, többek között az előrehozott érettségikről és a fogadóóráról. Az osztály nagy része csendben jegyzetelt, vagy éppen a hátsó padban szenvedett. Én az ablakpárkányra dőlve szunyókáltam és a nap további részében ez így is maradt.
Az utolsó órán Nezu egy hatalmasat ordított, mire sikítva ugrottam fel a padról.
- Rie kisasszony. Ha így folytatja, nem fogja megkapni az ösztöndíját. - húzta gúnyos mosolyra a száját.
- Azt próbálja meg! - kiabáltam.
- Azt próbálja meg! - nyafogta nyálas hangon Belphegor.
Mikor Nezu hátatfordított, hátraléptem, majd megfogtam Bel fejét és úgy belevertem a padba, hogy koronája lepattant és elgurult. Levi és Lussuria meglepetten nézték, Squalo szakadt a röhögéstől, Xanxus pedig az igazak álmát aludta a sarokban.
Mire a tanár megfordult már a helyemen ültem. A koronás - akarom mondani, már koronátlan - be akart köpni Nezunál, de kicsöngettek, így mindenki pakolászni és rohanni kezdett.
Yamamoto mosolyogva lépett hozzám, majd megkérdezte, hogy van-e kedvem a többiekkel elmenni hozzájuk, ugyanis az apukája egy sushibárban dolgozik. Bólintottam, majd csatlakoztam a szines brigádhoz, akikhez út közben még odacsapódott Kyoko és és az ő bátyja, az egyik felsőbb osztályból.
Egyből megkörnyékeztem Tsunayoshit, mivel vele még nem igazán beszéltem.
- Szia. Katsuki Rie vagyok. - mosolyogtam rá.
- Sawada Tsunayoshi. - nevetett, majd a kezét adta.
Nem ráztam meg végül, hanem egy pacsit adtam, majd vidáman indultunk Takeshi háza felé, aki út közben átkarolt és úgy mentünk tovább.
Az étteremben leültünk egy asztalhoz, majd egy férfi lépett hozzánk. Nem volt nehéz kitalálni kicsoda, mert nagyon hasonlított a fiára.
- Sziasztok. - mosolygott ránk, a többiek pedig vidáman köszöntek. - Látok egy új arcot.
- Igen. Katsuki Rie vagyok. - hajoltam meg illedelmesen.
- Yamamoto Tsuyoshi. - mosolygott rám. - Te vagy az a kislány, akiről már Takeshi olyan sokat mesélt. Együtt baseballoztok, ugye?
- Igen. - bólintottam.
- Chh.. baseball mániás. - morogta Hayato az orra alatt.
- Tsss.. Gokudera-kun. Legalább ne Yamamoto házában. - csitította Sawada.
Az asztalra mindenféle ízletes nigiri, onigiri, maki és temaki került. Egy hangos "ittadakimasu" felkiáltással neki is álltunk enni a finomságot, majd miután végeztünk, megköszöntük az ételt, Tsuna pedig elment néhány holmit vásárolni Hayatóval.
- Tudsz kendozni? - kérdezte Takeshi és elővillantotta szokásos mosolyát.
- Egy kicsit. A volt sulimban az volt a legnormálisabb sport. - nevettem.
- Eljössz egy kicsit gyakorolni a dojo-nkba?
Meglepetten bólintottam, majd kaptam egy ruhát és nekiálltunk az útnak. Pár perc séta volt, majd Yamamoto kinyitott. Lepakoltunk és mindketten külön-külön átöltöztünk. Elsőnek bemelegítésként futottunk két kört, majd rövidebb gimnasztika után nekiálltunk egymást gyilkolászni. Kellemesen elfáradtunk a végére és kellemetlenül bűzlöttünk is, így kaptam egy törölközőt és elmentem zuhanyozni, utána amég a helyére pakoltam mindent, addig Takeshi fürdött.
- Nem kellett volna. - lépett elő félmeztelenül, egy törölközővel a nyakába.
- Ugyan már. Ennyivel lógok a sok kajáért, amit bezabáltam. - nevettem, majd kicsit meglepődtem, amikor megpillantottam a fiút.
Eléggé feltűnő lehetett, mivel Yamamoto egyből magára kapta az első keze ügyébe eső pólót.
- Mennyi az idő? - néztem körbe óra után kutatva.
- 7 óra. - mutatott Takeshi a feje fölött ketyegő kütyüre.
Elnevettem magam, majd összekaptuk a cuccokat, lepakoltunk nála, majd elindultunk a színházhoz.
Időben odaértünk, megérdeklődtük, hogy mi merre van és felmentünk a felső ruhatárhoz. Tsuna és Hayato már odafönn vártak minket. Beálltunk mi is, majd előkerestük a dobozokat, ahova a bilétákat kell tenni, majd vártuk az embereket, hogy jöjjenek a kabátokért.
